Védőszentünk

Intézményünk névadója és védõszentje ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT

Feltehetjük a kérdést: mit is tett valójában Szent Margit? A válasz egyszerû: élt! Isten nevében, mindenkiért. Létezése a kiengesztelõdés élõ jele volt. Jézust tekintette példaképének társai szolgálatában. Az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképe.

 

Szent Margit nekünk is példaképünk kell, hogy legyen: minden nap igyekezzünk egy kicsit jobbá válni!

Hagyománnyá vált, hogy január 18-át, iskolánk, majd intézményünk névadó szentjének napját - már a kezdetektõl - igyekeztünk méltó módon megünnepelni.

ÉLETE

*Klissza (Dalmácia), 1242. +Nyulak szigete (ma: Margitsziget), 1270. január 18.

Margit, vagyis Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla királyunk leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb nõi szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldrõl hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte.

Atyja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkárisz Mária bizánci hercegnõ volt. Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd a vértõl és a gyõzelmi mámortól megittasodva betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni õket a Sajónál, de borzalmas vereséget szenvedett, s Dalmáciába kellett menekülnie. A szülõk végsõ szükségükben a születendõ gyermeket Istennek ajánlották. És a lehetetlen megtörtént: messze Belsõ-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyûjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.

Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nõvéreknek Veszprémben.

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, még csak néhány évtizede létezett. Még telítve volt az elsõ buzgalom frissességével és töretlenségével. Amíg a prédikáló testvérek bejárták Spanyolországot, Dél-Franciaországot és Észak-Olaszországot, tanítottak, koldultak, eretnekekkel vitatkoztak, addig a Szent Domonkos szabályait követõ nõi kolostorok a belsõ, misztikus jámborság õrhelyei voltak. Szûz Mária bensõséges szeretete, a szenvedõ Megváltó iránti nagy odaadás, valamint a megalkuvás nélküli vezeklõ szellem voltak lelkiségük jellegzetes vonásai. A vezeklés mindenekelõtt a szeretet önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában, bélpoklosok ápolásában nyilvánult meg.

Ebben a szellemben nõtt fel Margit. Béla király, leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margitsziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben. Különbözõ kijelentései értésünkre adják, hogy a tizenkét éves leány tudta, mit tesz, amikor letette fogadalmát Humbert rendfõnök elõtt. Isten kétszer is nagyszerû lehetõséget adott neki arra, hogy az egész világ elõtt bebizonyítsa: õ teljesen szabadon és szívének teljes odaadásával szentelte magát az Úrnak. Kétszer is lett volna rá lehetõsége, hogy Rómától felmentést kérjen a fogadalma alól. Atyja ugyanis kétszer is fölkereste a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva õt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai elõnyökkel járnának. Az elsõ kérõ a lengyel király volt, a második Ottokár cseh király. Margit mindkettõt határozottan visszautasította. Ottokárral azonban -- atyja sürgetõ kérésére -- egy bemutatkozás erejéig találkozott. A cseh király a találkozás után tudatta vele, hogy szépsége a rendi ruha ellenére is elbûvölte. Margit erre meglehetõs fölháborodással azt mondta a nõvéreknek: inkább levágatja az orrát, hogysem még egyszer ilyen hûtlenségnek kitegye magát. Atyját pedig emlékeztette arra, hogy õ ajánlotta föl egykor Istennek, és a cseh királyság összes kincsével és dicsõségével együtt siralmas látvány ahhoz az országhoz képest, melyet az ég és föld Királya ajánl neki, aki az õ jegyese egyszer s mindenkorra.

Szenttéavatási aktái megmaradtak, s nõvér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlõ vallomását is tartalmazzák. Értésünkre adják, hogy Margit számára magától értetõdõ volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztõ betegek szolgálatában való hõsies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nõvértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: ,,Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.''

Életének alapszabálya egészen egyszerûen hangzik, de a három egyszerû tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja:

Istent szeretni,

magamat megvetni,

senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

Isten rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását. Margit bírta a jövendölés adományát is. Bizonyított példa, hogy atyjának II. Osztrák Frigyessel Stájerországért folytatott harcában a gyõzelmet elõre megmondotta. Nyilvánvalóan a fátyol alatt is IV. Béla odaadó leánya maradt. Nem hagyta ugyan politikai érdekbõl férjhez adatni magát, de az utolsó nagy Árpád-házi uralkodó messzemenõ terveivel és erõfeszítéseivel szoros kapcsolatban volt. Talán ebben a kapcsolatban és közös felelõsségben látta életének igazi értelmét. És ez az elhivatottság olyan vezeklõ életre ösztökélte, ami ma nekünk szinte öngyilkosságnak tûnik. Egykor Istennek ajándékozták, mivel atyja azt hitte, ezáltal kieszközölheti Magyarország megszabadulását a tatároktól. Amikor Margit elég idõs volt ahhoz, hogy önmaga felõl szabadon döntsön, megerõsítette ezt a fölajánlást. Remélte, hogy Isten elfogadja õt, mint elfogadta valamikor Krisztus áldozatát, akinek haláláról ezt mondja az Írás: jobb, ha egy ember hal meg, mint hogy az egész nép elvesszen.

Huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettõl és vezekléstõl elemésztve. Halála óráját derûs arccal elõre megmondotta a nõvéreknek. Boldoggáavatási perét már 1276-ban elkezdték, azonban sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa. Ünnepnapja: január 18.

Életét az 1300-as évek elején írták meg, s Ráskay Lea domonkos apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Az alábbiakban ebbõl közlünk néhány részletet:

,,Mert eloszlott vala néminemû malaszt az õ orcájában és néminemû malasztos, megért erkölcs az õ tekintetében, úgy, hogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni... Gerjedez vala ez nemes szent szûz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen, olyha minden közbevetés nélkül, úgy, hogy napnak elsõ idejétõl fogva az konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg.

És mennyével felülmúl vala mindeneket nemességgel, annyéval inkább erõlködik vala magát megalázni ez nemességes szent szûz, magyeri királnak nemes leánya. Hetet tart vala az konyhán, fõz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaragja (lepikkelyezi) nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétõl ez gyenge szûznek az õ kezének bõre meghasadoz vala és a vér kijõ vala az õ kezébõl, és némikoron bekötik vala az õ kezét az õ nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fárd hord vala hátán, vizet merét vala és õ maga az konyhára viszi vala.

Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi. Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szûz mindaddig el nem megyen az meghalt szorornak testétõl, mígnem eltemettetik vala. Hanem az holttestnél imádkozik, és oly igen nagyon siratja, nagyobban hogynem mintha õneki testi atyjafia volt volna.

Esmég ez szent szûz vala mindenben szegénységnek szeretõje és megtartója és igen szeret élni vala szegénységben. Õneki ruhája, kápája vala igen õ és megszakadozott, és foltos vala. És némikoron ez szent szûz az sárból veszen ki posztódarabokat, és azzal foltozza vala meg köntösét, kápáját.

Ez szent szûz eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az õ nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István királnak életit... Szent Imre hercegnek is õ életit... Szent László királnak életit... Szent Erzsébet asszonynak, az õ szerelmes nénjének szentséges életit... Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja vala magát ez szent szûz, és nagy magas fohászkodásokat vonszon vala az õ szívének belsõ részébõl, és kéré vala ez szenteknek esedezésüket, hogy az õ érdemüknek miatta és az isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az õ nyomuknak és érdemöknek követõje.

Mikoron az õ nagy keserûségét látnák szororok, olyha õrajta könyörülvén, úgymondnak vala õneki:

-- Mi tenéked benne? Mit gondolsz vele? Mire hogy minden történetért te tennen magadat gyötröd?

Tehát ez szentséges szûz Szent Margit asszony az õ szívének mélységébõl vonszván nagy fohászkodást, ezenképpen felele:

-- Az anyaszentegyház, minden hív kereszténynek anyja az õ drágalátos tagiban metéltetik és igen keményen gyötretik. És ti azt mondjátok énnekem: Mi tenéked benne? Nemde nem õ szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet, ti veletek öszve?! Nemde az õ leányai közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!

Mikoron jutott vala ez szentséges szûz az õ betegségének tizenharmad napjára, egy szombat napon... meggyullada ez méltóságos szûz az mennyei jegyesnek szerelmében: kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az õ ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az õ Teremtõjének, az õ édességes, kévánatos jegyesének, elnyugovék az Úrban.''

Istenünk, szüzesség kedvelõje és õre, kinek jóvoltából szolgálód, a mi Margitunk a szûzi tisztaság ékességét a jó cselekedetek érdemével egyesítette, kérünk, segíts, hogy lelkünk épségét az üdvös bûnbánattal visszanyerhessük!